- 28-02-12. - mormoltam magamban és kinyitottam a lakatot a szekrényemen. Betettem a biosz cuccaimat és elővettem az angolt. Egy lány nekem jött, miközben utat nyitott a folyosó közepén lépdelő „nagymenőknek”. Tudjátok olyan filmsztáljba... Ott volt mindenki. A cheerlader csapat vezetője A.J., a két hűséges „kiskutyája” Gaby és Holly, és a focicsapat elitjei, Tom Berrow, Charlie Dickenson, Jake Carlson és a focicsapat vezetője, a suli legmenőbb és leghelyesebb (a legtöbb lány szerint) pasija, Jason Marley.
Régen én is közéjük tartoztam, bár soha sem A.J. talpnyalójaként. A legjobb barátnőm, Brittany második év végén költözött el, de előtte mindketten elitek voltunk. Miután Brit elment, kiszálltam közülük. Barátkoztam az úgy nevezett „átlaggal” és az „alja néppel” is... Most az iskolában én vagyok az „arany középút”, mert én sok emberrel jóba vagyok az „alsó” csoportokból és az elitek közül Gaby-vel és Holly-val. A.J. -jel soha sem voltam igazán jóban... Mindenki azt gondolná, hogy A.J. és Jason természetesen járnak, pedig nem. Jason-nek állítólag nem tetszik A.J., ezért ő most Tommal jár.
- Hé, Murray! - kiabált rám Greg, egy „átlagos”.
- Hé, Adamson! - kiáltottam vissza és becsuktam a szekrényemet.
- Mióta vagyok Adamson? - jött oda Greg.
- Mióta én Murray. - nyújtottam ki a nyelvem és elindultam az angol terem felé.
- Nem jössz el velem szombaton moziba? - kérdezte.
- Jól kérdezted, nem. Órám lesz, szia. - gyorsan bementem a terembe. Greg tényleg kedves, jó fej és nagyon helyes, de nem az én esetem, és ezt nem bírja fölfogni év eleje óta... Eddig egy pasim volt, még általánosban, de fogalmazzunk úgy, hogy nem lett szép vége.
- …, Jamie?
Hallottam, hogy szólított a tanár, de valahogy nem jutottam el odáig, hogy válaszoljak is. Oldalra fordítottam a fejem és Jason-re néztem.
- P.P. - suttogta.
- Mi van? - suttogtam vissza.
- Jamie! - szólított ismét a tanár. - Válaszolnál végre?
- Mi volt a kérdés? - kérdeztem vissza.
- Milyen igeidőben van ez a mondat? - kérdezte unottan.
- Present Perfect. - vágtam rá.
A tanár elfordult, én meg elkezdtem firkálni a papíromra. De valaki megint a nevemen szólított. A hang irányába fordultam. Adam, az egyik legjobb barátom elmutogatott egy bonyolult mozdulatsort, hogy áll-e még a mai délután, én meg vigyorogva bólogattam. Jason valószínűleg az egészet látta, mivel miközben visszafordultam, láttam, hogy fölvont szemöldökkel bámul rám, én meg Bella Swan sztájlba elbújtam a hajam mögé.
Amikor kicsöngetés után nekem kellett bent maradnom letörölni a táblát, Jason odajött hozzám.
- Jamie. - köszönt.
- Vigyázz, mert leprás leszel. - morogtam és tovább töröltem a táblát.
- Tudod, hogy semmi bajom sincs veled. - mondta Jason.
- Ja, azért néztél rám úgy órán is... - mondtam.
- Veled nincs semmi bajom, nem pedig Jacksonnal. - válaszolta. (Jackson Adam vezetékneve)
- Egykutya. - tettem le a szivacsot, fölvettem a cuccaimat a padról és elindultam kifelé.
- Beszélhetünk? - kérdezte Jason.
- Miért, ezt te minek hívod? - morogtam.
- Utolsó óra után? - kérdezte. Rá néztem és láttam, hogy komolyan gondolta.
- Jó. - sóhajtottam, ő elment az ő barátaihoz, én meg az enyémekhez.
Adam és Amanda már vártak rám a szekrényeknél.
- Mit beszélgettél Marley-val? - kérdezte Amanda.
- Jasonnel? - nézett rám Adam.
- Megbeszéltük, hogy beszélni fogunk. - válaszoltam.
Adam és Amanda kétpetéjű ikrek, de nem tudják, hogy melyikük született előbb, mert a szüleik nem mondják el nekik, hogy ne legyen „Én vagyok az idősebb 2 perccel, én vagyok a főnök!”
- Tetszik neked? - kérdezte csillogó szemekkel Amanda.
- Nem. - morogtam. - Milyen órátok lesz?
- Töri. - mondták egyszerre.
Nekem most lyukasórám lesz, és fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni... Becsöngetés után elköszöntem az A-któl (Adam és Amanda) és kiültem az udvarra, hogy megcsináljam a matek leckémet. Arra eszméltem föl, hogy valaki leült mellém. Föl sem kellett néznem, anélkül is tudtam, hogy ki az, mivel eszméletlen jó illata volt.
- Most mi az? Neked nincs órád? - kérdeztem, miközben becsuktam a füzetem.
- De van. Csakhogy veled szívesebben beszélgetek. - válaszolta Jason.
- Aha... És minek köszönhetem, hogy újra szóba állsz velem? - vontam föl a szemöldököm.
- Annak, hogy jó fej vagy, kedves, vicces és szép. - mondta.
- És mi van, ha a többi „elit” meglát velem? - kérdeztem.
- Semmi. Nem érdekelnek, ha beszélni akarok veled, fogok is. - jelentette ki.
- Menj csak vissza hozzájuk. Szia. - mondtam.
- Nem érted, hogy veled akarok lenni?! VELED, érted?? - fakadt ki, én meg eltátottam a számat.